KÖTELEZŐ! – szeptember 20-26.

A kisebb nyári pihi után ismét itt vagyunk Kötelező! programajánlónkkal. A hétvége legnagyobb eseménye, az Ékszerek Éjszakája mellett, előtt és után is van miből válogatni Budapesten, hiszen a Secret City Art projektet még épp el lehet csípni, a koreai fermentált ételekről is látható kiállítás és a digitális kapitalizmus olvasókörhöz is lehet csatlakozni vagy hétfőn az Aminascope-on mozizni. Sőt, akár Debrecenbe is érdemes ellátogatni a MODEM 12. szülinapi bulijára.

Felfedezők – alkotói tárlatvezetés 2.
Horváth Lóczi Judit, Mátyási Péter és Szakál Éva mutatja be a Felfedezők című tárlatot, a Budapest Art Mentor program első évfolyamának kiállítását. A Felfedezők című kiállítás olyan alkotásokat mutat be, amelyek a klasszikus művészeti médiumok kereteit és határait feszegetve többek között a csillagászattal, a látás és érzékelés kérdéseivel, a tér alakításával, vagy a digitális képalkotással és -képzéssel foglalkoznak.

MIKOR: szeptember 20. 18 óra
HOL: Ybl Budai Kreatív Ház, 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 9.

Forrás: Ybl Budai Kreatív Ház

Ékszerek éjszakája BDPST
Idén rekord mennyiségű kiállítás várja látogatóit: 110 alkotó 42 budapesti, illetve +1 pécsi helyszínen mutatja be alkotásait, melyek az Ékszerek Éjszakája térkép segítségével szeptember 21-én 16:00-tól éjfélig illetve 22-én és 23-án mind bebarangolhatók. A térképek a helyszíneken lesznek elérhetők.

MIKOR: szeptember 21-23.
HOL: több helyszínen is

Forrás: Ékszerek éjszakája

Jochann Wundertracht / Secret City Art Budapest
Jochann Wundertracht a német származású, nemzetközileg elismert képzőművész, a Secret City Art (SCA) stílus megteremtője 10 év után ismét hazánkban tartózkodik. Visszatérésének célja, hogy a korábbi, Budapesten létrehozott nagyszabású művei (Szabadság híd becsomagolása, budapesti forgalmi dugók létrehozása, stb.) után a magyar közönség számára befogadhatóbb és érthetőbb kisebb alkotásokat hozzon létre, feltárva ezzel az utat a SCA iskola befogadásához és értelmezéshez.

MIKOR: szeptember 22-ig
HOL: Godot Galéria, 1114 Budapest, Bartók Béla út 11-13.

Forrás: Godot galéria

Koreai konyha: A fermentált ételek története
A Koreai Kulturális Központ időszakos kiállítása betekintést nyújt a tradicionális koreai erjesztett ételek készítésébe, kialakulásuk történetébe és bemutatja az elkészítéshez szükséges művészi kerámiákat.

MIKOR: október 31-ig
HOL: Koreai Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz utca 49-51.

Forrás: Koreai Kulturális Központ

Digitális kapitalizmus – Egész napos olvasó- és vitakör

A Fordulat folyóirat 23. számának témája a digitális kapitalizmus. Ezt az eseményt azért szervezzük, hogy olvasóinkkal és a téma iránt érdeklődőkkel közösen dolgozzuk fel a számban megjelent szövegeket és témákat. Az egész napos eseményen három darab, körülbelül 2-2 és fél órás blokk lesz: ezek első felében elolvassuk a vonatkozó tanulmányok és cikkek részleteit, a második felében pedig közösen megvitatjuk a fölmerült kérdéseket. A beszélgetéseket a Fordulat szerkesztői moderálják majd.
A részvételhez regisztráljatok itt.

MIKOR: szeptember 22.
HOL: FKSE, 1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.

Forrás: FKSE

MODEM 12
A 12. születésnapját ünnepló debreceni MODEM a maratoni tárlatvezetés-sorozat mellett a gyerekekre is gondol: délelőtt ingyenes művészeti foglalkozásra várják elsősorban a 6 és 10 év közöttieket Benczúr Emese fényekkel átitatott kiállításán. És az Ezek a legszebb éveink? kiállítás is kötelező.

MIKOR: szeptember 22.
HOL: MODEM, Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

Forrás: MODEM

Animascope
Az Animascope a METU animáció szakjaink hagyományos koraőszi mustrája. A programba a magyar nyelvű képzésben résztvevők mellett most először nemzetközi hallgatók alkotásai is bekerültek. Az esemény kétnyelvű, – angol, magyar -, a filmek feliratozva láthatók. A mesterszakos diplomafilmek között korábban alapszakosként is kiemelkedő sikereket elért hallgatók friss munkái is láthatók: Orosz Tina Mamahotel című filmje vagy Szabó Ildikó, Nem igaz, de szép című alkotása.
A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében.

MIKOR: szeptember 24. 18:30
HOL: Átrium, 1024 Budapest, Margit körút 55.

Forrás: METU

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.