Ötlettől a vászonig – forognak a diplomafilmek

Május végével a filmes hallgatók nem a szünetre, hanem a diplomafilmek forgatására készülnek. Nincs több idő ötletelésre, be kell fejezni az előkészületeket, hogy valósággá válhasson az, ami a papíron már megszületett. Beszámoló Almási Zsolt Egyedül című diplomafilmjéről a dramaturgtól, Ágota Barnabástól.

Ha szóba kerül ez a film, elsőként nem a forgatás jut eszembe, hanem a kezdeti ötletelés.  Ahogy a Rottenbiller utcai campuson ülünk a babzsákokon egy szabad teremben és valami egészen más filmötletről beszélgetünk. Vagy ahogy a Vörösmarty téren sétálunk Büki Balázs operatőrrel, már kigombolt kabátban, de még téli hidegben, és azon gondolkodunk, mi legyen pontosan az a mondat, amit apa mond a fiának. Aztán, ahogy lenni szokott, az anyag átvette az irányítást felettünk és Zsolt úgy döntött, hogy amit eredetileg a film nyitójelenetének szántunk, az lesz a film egésze. Az ötlet az volt, hogy apa és fia együtt cipeljenek egy nehéz bútort egy lépcsőházban. Eredetileg annyit akartunk csak, hogy ezen keresztül mutatjuk be a kapcsolatukat.

Fotó: Bakos Barnabás

Miközben a jelenetről beszéltünk, Zsolt kibámult az ablakon és azt mondta, ő szívesen megnézne egy olyan filmet, amiben nincs más, csak ennyi: apa és fia közös erővel felvisznek egy szekrényt az ötödikre és közben mindent megtudunk róluk.  Balázzsal lelkesen támogattuk az ötletet, nem maradt más hátra, mint az egymondatos logline-ból kész forgatókönyvet írni. Közben elkezdődött az előkészületek egy különösen nehéz időszaka: helyszínt kellett találni. A kutatás nemcsak az engedélyeztetés miatt volt bonyolult, de sok más kritériumnak is meg kellett megfelelnie a lépcsőháznak. Fontos volt, hogy a színészek mellett elférjen a kameracsapat és legyen elég természetes fény; és az sem volt mindegy, hogy néz ki a lépcsőház.  Volt, amit giccsesnek találtunk, volt, amit sötétnek, és volt, amire azt mondtuk, ez akár jó is lehet. Végül a Hadik ház lett a helyszín, amire Zsolt talált rá egy blogon keresztül. Ezzel pedig elértük azt a pontot, ahol a dolgok már tétre mennek.

Fotó: Bakos Barnabás

A kezdeti ötletelés, álmodozás szabadsága után a realitás került fókuszba, hogy minden megvalósulhasson megfelelő módon és időben. Zsolt és Balázs elkészítették a helyszínen a snittlistát és a technikai forgatókönyvet, megtörtént a színészek felkérése. A másodéves filmes hallgatók lelkesedésének hála, megfelelő stáb szerveződött össze. A gyártásvezető segített az engedélykérésekben és gondoskodott arról, hogy legyen mit ennünk.

Fotó: Bakos Barnabás

Május végére minden készen állt, hogy elkezdődjön a forgatás. Megkaptuk a diszpókat. A diszpóskönyv kisebb forgatás esetében csak egy lap, ami tartalmazza a jelenetek sorrendjét, időrendet, helyszíneket. Ebből tudják meg a stábtagok és szereplők, kinek mikorra kell érkeznie. Korai kelésre kellett számítanunk, mert egy nappali forgatás hajnalban kezdődik. Magamat leptem meg a legjobban azzal, hogy már reggel hatkor a helyszínen voltam. Közben az operatőr és a világosítók már megkezdték a munkát: a kameraeszközöket, lámpákat, derítőket cipeltek, állítottak be. Nemsokára a sminkes és az öltöztető is a helyszínre ért, hogy a színészek érkezésére készen álljanak. A rendezőasszisztens közölte, igyekeznünk kell, mert sok képünk van, ezért fontos, hogy kilenckor ráforoghassunk. Ezt az ütemtervet sikerült is tartanunk, jó tempóban folyt a munka: kamera nélküli próba a színészeknek, kamerás próba, majd felvétel. Apró módosítások, észrevételek, majd szükség esetén még egy-két felvétel és mentünk tovább.  Ilyenkor következett az átállás, vagyis a derítők, lámpák átpakolása egy új beállításhoz. Az átlagnál talán több átállásunk volt, mert nem sok minden történt egyhelyben. Haladtak a szereplők, haladni kellett a technikának, a stábnak is. Szünetre igazán csak akkor volt alkalmunk, amikor ebédeltünk. Egy közeli menzáról hoztunk menüt Répássy Mártonnal, a felvételvezetővel. A konyhások furcsán néztek ránk, mert mindenki mással ellentétben nekünk nem volt tálcánk. A szemük mégis akkor kerekedett ki igazán, amikor kikértünk tizenhat adagot.

Fotó: Bakos Barnabás

A másnap reggel is hasonlóan alakult, egészen addig, amíg meg nem érkezett egy nem várt szereplő: az eső.  Miután lefóliáztuk és a derítőkkel együtt biztonságba helyeztük a lámpákat, nem maradt más, mint a cseppek kopogását hallgatni a gangon és kérdezgetni egymástól, hogy most mi lesz. Természetesen nem voltunk felkészülve az esőre, de arra sem számított senki, hogy minden terv szerint halad. Tudjuk, hogy ilyen forgatás nem létezik. Nincs más lehetőség, mint kreatívnak lenni, mert az időjárást nem tudjuk kontrollálni, a feladatot viszont el kell végezni. Belsőket vettünk, ahol nem látszott ablak, így az eső sem. Egy jelenetet kellett átvariálni, hogy a szereplőknek ne kelljen keresztül nézniük az udvaron. Pár óra múlva mellénk állt a szerencse is, elállt az eső, kisütött a Nap és folytatódhatott tervek szerint a munka.

Fotó: Bakos Barnabás

Utóforgatásra is szükség volt pár elmaradt jelenetek miatt, de azon sajnos már nem tudtam részt venni egy bokasérülés miatt. Így mindössze annyit tudtam tenni, hogy otthonról szurkoltam a stábnak. Furcsa egy helyzet az ilyen, de tudtam, hogy jó a csapat, nincs miért aggódnom. Végül kaptam egy üzenetet Zsolttól, hogy leforgott a film. Most már a vágón, Baráth Zoltánon a sor, az ő feladata, hogy megtalálja a megfelelő hangsúlyokat, adjon ritmust és összeállítsa a kész filmet.

Fotó: Bakos Barnabás

Ha visszagondolok, a kedvenc pillanataim azok voltak, amikor megláttuk a színészeket sminkben, “kamerakészen”. Már nem a színészt láttuk többé, hanem a karaktert, akit kitaláltunk, akiről hónapokon keresztül beszéltünk és többé már nem csak a fejünkben létezett, hanem előttünk állt. Így kelnek önálló életre a szereplők, és reméljük, végül így fog összeállni a film is.

Ágota Barnabás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.