Mert várakozni jó dolog – filmesekkel sorozatokról

Régebben a sorozat műfaját nem tekintették a filmezés egyenrangú partnerének, ma már a kortárs mozgóképkultúra meghatározó elemévé vált. Nagynevű alkotók fordulnak a televíziózás felé, a nézőszámok soha nem látott mértéket mutatnak. TV és mozi versenyéről, sorozatnézési szokásokról és új jelenségekről beszélgettem filmes hallgatókkal.

Hegyesi Fannit, mozgóképkultúra szakos hallgatót látványról, a történetmesélés jövőjéről kérdeztem.

Ágota Barnabás: Mi alapján választasz ki egy sorozatot?

Hegyesi Fanni: Nemcsak a sorozatokra igaz, hogy engem rettentően befolyásol a színvilág. Számomra a kifinomult stílus fontos eleme egy jól eltalált tónus, effekt vagy szín használata. Nem tudom, miből fakadhat, de ezek fontos részei a filmélményeimnek. Például A szolgálólány meséjében, ami Margaret Atwood regénye alapján készült és egy disztopikus társadalmat mutat be. A nyomasztó történetet sötét, komor, letisztult képi világgal támasztják alá, amit rendkívül precízen megkomponált beállításokkal társítanak. Az a vérvörös egyenruha, amit a szolgálólányok viselnek, a fakó, tompább környezetből kitűnik, és a néző nem tudja levenni a szemét róla. Azért is ragadtam le A szolgálólány meséjénél, mert az első három epizódját az egyik szakmai példaképem, Reed Morano rendezte és fényképezte.

A szolgálólány meséje

Á. B.: Mi a fontos neked egy látványtervben?

H. F.: Hogy meséljen anélkül, hogy bárki megszólalna. Emellett a megjelenés, forma, szín egy nagyon komplex egységet jelent. Egész életünkre tekinthetünk úgy, mint látványra, a kérdés az, hogy ebből mit foglalunk keretbe. Szerintem fontos a részletgazdagság, amikor látványról, atmoszféráról beszélünk. Az apró, jelentéktelennek tűnő dolgok is számítanak. A díszlettér szorosan kapcsolódik a karakterhez, a karakterbemutatáshoz, ahhoz, aki az adott a térben megjelenik. Például Anthony Hopkins karakterének irodája a Westworldben szerintem zseniális. Egyszerre groteszk, megdöbbentő és lenyűgöző. Az íróasztala mögött a fal tele van android fejekkel, 50 csukott szemű arc pihen a háta mögött, amiket az őrült tudós, a park teremtője tervezett. A fejekkel díszített fal hozza a tudományos, tervezői attitűdöt, de mégis párosul az őrülettel is.
Ami miatt plusz pont jár a Westworld készítőinek, az a képzőművészeti alkotások felhasználása a képi világ koncepciójában. Leonardo da Vinci Vitruvius tanulmányára gondolok, vagy Michelangelo Ádám teremtése című festményére. Annak ellenére, hogy a film egy sci-fi, a klasszikus művek mégis jól kapcsolódnak a sztorihoz.

Westworld

Á. B.: Hatalmas minőségi fejlődésen ment keresztül a sorozat műfaja az utóbbi évtizedekben. Milyen trendek várhatóak a jövőben?

H. F.: Nehéz megmondani, mi lesz. Kérdés, milyen történetvezetési struktúrákat követnek az alkotók, mert egy sorozatnál fennáll a veszély, hogy húzzák-vonják a történetet évadokon keresztül és elveszítik a nézőit, mert nem tudják az érdeklődését fenntartani. A Trónok harca forgatókönyvének nagy előnye, hogy az alkotók nem félnek ’megölni’ fontos karaktereket. Így sokkal izgalmasabbá válik a cselekmény, mert kiszámíthatatlan. Hasonló jó forgatókönyvírói húzás, amit a Scamben alkalmaznak. Ez egy 2015-ben indult norvég websorozat húsz perces epizódokkal. Egy gimnáziumi osztályközösséget mutat be, de mindegyik évadban más szereplő szemszögéből követjük az eseményeket.
Addiktívak tudnak lenni a sorozatok, de nagy kreativitást igényel, hogy fenntartsa a néző érdeklődését. A sikerhez többek között a történetvezetés és a látvány is sokban hozzájárulhat.

Trónok harca

A kameraman szakos Fehér Zoltánt a sorozatok képi világáról kérdeztem.

Á. B.: Több teret ad kísérletezésre a sorozat mint a film?

Fehér Zoltán: Sorozatok nem forognak filmre, ott mindig digitális nyersanyagra dolgoznak, ami pedig valóban több teret ad a kísérletezésre, mert így a próbálkozások száma szinte végtelen. Azt azonban nem gondolom, hogy a sorozatokban a képi megoldásokban különösebben kísérleteznének. Az írók viszont biztosan ki tudják használni ezt a terepet, mert ebben a formában komplexebb történeteket tudnak elmesélni. Én személy szerint azokat a sorozatokat kedvelem, ahol mindegyik résznek van rendes eleje, közepe és vége. Azokat, amelyekben egy epizód egy komplett történet és nem egy hosszú film részlete.

Á. B.: Érdekes, hogy ezt mondod, mert a sorozatok előretörése a folytatásos szériákkal jött el.

F. Z.: Ezzel nem is vitatkoznék, és tegyük hozzá, hogy elég régóta népszerűek a sorozatok. Ott van például a Dr. Who, ami még mindig töretlen népszerűséggel fut, anélkül, hogy változtattak volna a formulán. Az újabbak közül a Sherlockot említhetjük ugyan azoktól az alkotóktól. Szintén az epizodikus formát követi, mégsem tűnik idejétmúltnak. A Black Mirrornak is van akkora rajongótábora, mint a többi sorozatnak, pedig mindegyik részben új világot, új karaktereket látunk.

Black Mirror

Á. B.: Operatőri szempontból egy szinten vannak a filmek és a sorozatok?

F. Z.: A sorozatok esetében gyakran azt figyelem meg, hogy nem nagyon törődnek a világítással. Valahányszor visszatérünk egy helyszínre, hasonló módon jönnek a fények, mert pár világítási struktúrából váltogatnak. Ez nagyon szembetűnő az olyan sorozatoknál, mint a Daredevil. A külsőknél több esetben is azt látom, hogy igazából csak derítenek. Az az érzésem, hogy van egyfajta kétpólusosság a sorozatok terén. Van, ahol nagy figyelmet fordítanak a képi világra is, ilyen a Trónok harca, Stranger Things, Sherlock, és még sorolhatnám. Közben a Breaking Bad első évadaiban, és még a Vikingekben is sokkal inkább az utómunkás fényelésre hagyatkoznak. Arra tudok gondolni, hogy ilyenkor a sztoriban bíznak, mert ennek a műfajnak kétségtelenül a történet a lényege.

Sherlock

Almási Zsolttal, mozgóképkultúra szakos hallgatóval dramaturgiáról és az Aranyéletről beszéltünk.

Á. B.: Mit gondolsz a sorozatok és filmek versenyéről?

A. Zs.: Sokkal jobb karaktereket tud bemutatni egy sorozat, és sokkal jobban ki lehet bontani őket, mint egy filmben. Filmben kapsz rá másfél órát vagy kettőt. Egy sorozatban ennek az időnek a többszöröse áll rendelkezésre. Ha a Fargóról beszélünk, akkor szerintem sokkal jobb a sorozat első évada, mint a film. Erre nem is számítottam, mert egy klasszikus alkotás a Coen testvérek rendezésében. Utólag furcsa is belegondolni, hogy másfél órában akarták elmesélni ezt a történetet. Mert tényleg több idő kell a cselekmény kibontásához. Így sokkal nagyobb utat járhatnak be a szereplők, a nézőt pedig érdekli, hogy mi történik velük. Számomra ez a sorozatok lényege. Hogy na vajon mi lesz a folytatás? Ezért tudunk függővé válni.
Az első sorozat, amit néztem, az a Breaking Bad. Tizenkettedikes voltam, és addig nem akartam lefeküdni, amíg be nem fejeztem egy évadot. Volt, hogy reggel hatig néztem. A Netflix már így teszi közzé a sorozatait. Nem epizódonként, hanem egyben az egész évadot. Persze annak is meg van a varázsa, amikor hétről hétre követed a részeket, mert várakozni jó dolog.

Breaking Bad

Á. B.: Elképzelhető, hogy más dramaturgiai szabályok érvényesek a sorozatra?

A. Zs.: Igen, például a sorozatok sokszor nyitva hagyják a befejezést egy évad végén. Látjuk, hogy lő valaki, de nem tudjuk, kire, és azt sem, hogy eltalálja-e. Egy filmet nem lehet így lezárni. Persze vannak ilyenek is, de ez nem az én stílusom. Ami még érdekes, hogy csak a sorozatok tudnak annyira hatással lenni a nézőkre, hogy vannak, akik elhiszik, a karakterek léteznek. Az Aranyélet Miklósi Jankáját alakító Ónodi Eszter rendszeresen kap olyan üzeneteket, amiben számon kérik rajta, amit a karaktere tett a sorozatban. Filmek esetében kevésbé képzelhető el ehhez hasonló reakció.

Á. B.: Az Aranyéletet emlegetik úgy, mint a magyar sorozatok királyát.

A. Zs.: Igen, azt szokták mondani, hogy nem is látszik rajta, hogy magyar. A második évadban van egy olyan akciójelenet, amit még nem láttunk magyar gyártású produkcióban. Én ezt inkább úgy értelmezem, hogy bizony egy magyar sorozat is lehet egyenrangú máshol készült sorozatokkal. A második évad nagyon sötét lett az elsőhöz képest. Kíváncsian várom, mi lesz a harmadik évadban, mert a történetet akár le is lehetett volna zárni már most. De nagyon nagy karakterfejlődések voltak már így is, érdekel, hova lehet kifuttatni. És azt is várom, milyen lesz az évad stílusa úgy általában.

Aranyélet

Á. B.: Van valami, amit tanultál az Aranyéletből?

A. Zs.: Azt, hogy ha valami önmagában nagyon erős, az kontextusban jól működhet. Most Endre bá karakterének szövegeire gondolok. Ha olyan videókat nézek, ahol csak ezek vannak, akkor azt mondom, hogy sok. De amikor a történet normál folyásában nézem, akkor nem tűnik fel, nem lesz túl sok, feloldódik a környezetében. És elsősorban nem is azt mondanám, hogy tanultam belőle, hanem inkább azt, hogy inspirál. Pont azért, mert magyar. Én is magyar filmes szeretnék lenni és majd hasonló produkcióban dolgozni.

Ágota Barnabás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.