Oscar – METU-s szemmel

Ágota Barnabás

Nemsokára kigördül a vörösszőnyeg a Dolby Theater előtt és kezdetét veszi a 90. Oscar-gála. Az egész világ érdeklődve figyeli az akadémiai díjak sorsát, de a filmesek talán még jobban. Három mozgóképkultúra BA szakos hallgatóval beszélgettem esélyekről, meglepetésekről és a magyar jelöltről.


A harmadéves Lukács Mátét top kategóriákról kérdeztem.

Ágota Barnabás: Ha az egész képet nézzük, van olyan film, aminek különösen örülsz, vagy ami szerinted hiányzik?

Lukács Máté: Van. Sofia Coppolától a Csábítás az, ami olyan mintha elfelejtették volna. Azért is furcsa, mert Cannes-ban elvitte a legjobb rendező díját.

Á. B.: Van valami, ami különösen megfogott benne?

L. M.: Igen, a dialóg. Szerintem nagyon egyedi és jó az a technika, amit Sofia Coppola használt. Volt olyan jelenet, ahol azt éreztem, hogy a karakterek nem is igazán az adott mondatok tartalmára reagálnak, hanem érzelemből beszélnek. Nem a logikus válasz következik, hanem egy érzelmi hatás lenyomata.

Á. B.: Melyik az, amelyiknek örülsz?

L. M.: Nem ezek a kedvenceim, de nagyon jó, hogy ott van a jelöltek között a Tűnj el! és a Logan. A Tűnj el! azért, mert egy független film. Ezeknek az szokott lenni a sorsa, hogy a premier után megjelenik pár pozitív kritika, aztán szépen lassan elfelejtik. De ez a film szárnyal, ami nagyon pozitív üzenet, mert azt mutatja, hogy a nagy stúdiókon kívül is van élet. Azt se felejtsük el, hogy ez egy elsőfilmes rendező munkája. A Logan pedig azért, mert végre megint foglalkoznak a képregényfilmekkel. Heath Ledgernek odaítélték a díjat Joker megformálásáért, de ezen kívül nem volt más jelölés a fő kategóriákban, pedig ebben a műfajban is lehet fontosat alkotni.

Három óriásplakát Ebbing határában

Á. B.: Van olyan film, ami szerinted kiemelkedik a mezőnyből?

L. M.: Furcsa, de idén nincs éllovas. Az én személyes kedvencem egyébként a Három óriásplakát Ebbing határában. A legjobb eredeti forgatókönyvet szerintem egyértelműen ez érdemelné meg. Nagyon tetszik, hogy Martin McDonaugh nem ragaszkodik a klasszikus háromfelvonásos struktúrához. Itt tényleg nem lehetett tudni, mi fog történni. Ha olyan filmekre gondolsz, mint például a másik jelölt, A víz érintése, ott azért nagyjából sejted, hova fut ki a történet. Amit még nagyon szerettem McDonagh filmjében, azok a karakterek. Mindegyik nagyon eredeti, egyikre sem mondhatjuk, hogy ez egy tipikus antihős, vagy hasonlókat. Mindegyiknek megvolt a maga mélysége. A film egy kemény témát boncolgat úgy, hogy egyébként a drámai pillanatok mellett még vicces is tud lenni. Azt mondhatnánk rá, hogy egy fekete komédia. Nincs benne az a cukormáz, ami szerintem hollywoodi filmekre jellemző.

A következő már sorozatban a harmadik olyan gála lesz, ahol szurkolhatunk magyar alkotónak. Enyedi Ildikó új filmje, a Testről és lélekről is helyet kapott a legjobb idegennyelvű film jelöltjei között. A harmadéves Laky Dórával beszélgettem.

Á. B.: Mikor láttad a Testről és lélekrőlt? Amikor kijött vagy most, hogy az Oscar-jelölés kapcsán a mozik újra műsorra tűzték?

Laky Dóra: Amikor bemutatták, én Finnországban tanultam, és ott nem tudtam megnézni, csak nyáron, amikor hazajöttem. Szerencsére még akkor is játszották. Elég sok filmet nézek, és őszintén mondhatom, ez a film olyan hatást tett rám, amit ritkán tapasztalok. Hidegrázás, sírás, minden megvolt. Milyen érdekes, hogy pont ez a címe: Testről és lélekről. Valóban hatott mindkettőre egyszerre. Szerintem ez az iskolapéldája annak, hogyan épül fel egy film, egy jelenet, hogyan kell hatást elérni anélkül, hogy hatásvadász lennél.  Abszolút jó példa volt arra, amit tanulunk, hogy szituációkból kell felépülnie a filmnek, éles helyzetekből. És a sok szituáció végül egy logikus egésszé áll össze.

Testről és lélekről

Á. B.: Úgy gondolod, hogy a film forgatókönyve az, ami igazán erős?

L. D.: Igen, mindenképp. De a színészvezetés is mesteri. Néztem interjúkat a főszereplő Máriát alakító Borbély Alexandrával, és az volt az érzésem, hogy az életben teljesen más, mint a karakter, akit játszott. Meg a szarvasok is jók voltak. Az egyikhez ragaszkodott a rendező, pedig azt mondták neki, hogy nem jó választás, mert nem elég szelíd. De mégis az lett, amelyiket Enyedi Ildikó választotta, és ez látszik a filmen, mert még a szarvasnak is jó a tekintete. A zene is nagyon erős. Finnországban voltam, amikor mindenki elkezdte megosztani Laura Marling What He Wrote című számát. Arra gondoltam, biztos tetszeni fog a film, ha ez benne van.

Á. B.: A film megkapta a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, elég jól futott külföldön. Számítottál az Oscar-jelölésre is?

L. D.: Nem szeretek ilyeneken gondolkodni, mert sosem tudhatjuk, mi lesz. Örültem, amikor kiderült, mert megérdemli. Azon gondolkodtam, hogy nem mutat-e túl sokat a film. A meztelenségre, a halott állatra, meg hasonló dolgokra gondolok. Az európai művészfilmek nem riadnak vissza ezektől, de nem voltam biztos benne, hogy az amerikai közönség is jól fogadja majd. De ezek szerint igen, úgy tűnik, vevők a filmre más kultúrában is. Most olvastam, hogy megvették a film forgalmazásának a jogát Kínában. Szóval keleten, nyugaton, mindenhol értik. Pedig ez egy nagyon magyar film. A szarvasok, amikről álmodnak, azok a vágóhídi marhák szabad alternatívái. Most nem akarok semmit belemagyarázni, de az ilyen motívumok miatt gondolom azt, hogy nem játszódhatna máshol.

Testről és lélekről

Büki Balázzsal, másodéves hallgatóval a többi idegennyelvű jelöltről beszélgettünk.

Á. B.: A négyzet dramaturgiája szerteágazó. Egy karaktert követünk, egy kurátort, akivel elég sok minden történik. Neked miről szólt ez a film?

Büki Balázs: Ez a film a társadalmat dzsungelként mutatta be. Van például az a jelenet, amiben  egy fura szerzet, aki állatként viselkedik. Hihetetlen, hogy az erőfölényével mennyire sakkban tudja tartani a körülötte levőket. Aztán amikor ez az erőfölénye megszűnik, akkor az emberek közösen, szinte állatcsordaként rátámadnak. De hiába az Aranypálma, nem gondolom, hogy megnyerhetné az Oscart, mert szerintem ez egy installáció volt. Mintha bemennék egy múzeumba, és ott körülnéznék.

A négyzet

Á. B.: Érdekes, hogy ezt mondod, mert a film részben egy installációról szól. Ha nem így lenne, akkor is ez jutna eszedbe?

B. B.: Valószínűleg igen. Nagyon jó film, nagyon egyedi, engem elbűvölt, de valahogy mégsem tudott behúzni. Távolságtartó volt. Ez képileg is igaz, általában tág plánokat használt.
Érzelmileg nem tudott magához kötni úgy, mint a Szeretet nélkül. Annak érzem át a súlyát, amikor egy esemény, ami akár meg is történhet, realista, dokumentarista módon van feldolgozva. A négyzetben minden átvitt értelem, szinonimája valaminek. A Szeretet nélkül viszont egy óriási valóság, ami tud fájni is. A rendezői trükkök is sokat adnak hozzá.

Á. B.: Milyen rendezői trükkök?

B. B.: Ezt most láttam először, és remélem, hogy tudom majd hasznosítani. Arra lettem figyelmes, hogy ahol más filmben már el lettek volna vágva a snittek, hiszen lefolyt a cselekmény, lefolyt a dialóg, akkor itt nem volt vágás. Még hagyták vagy tíz másodpercig. Ennélfogva bármilyen cselekmény lefutása után a néző nyilvánvaló képet kap arról, hogy mi van a karakterben. Mondok egy példát: amikor elmennek a nagymamához. Van egy nagy veszekedés anya és lánya között, és végül otthagyják a nagymamát. Általában ott lenne a vége a jelenetnek, amikor lány kisétál a képből. Vagy esetleg még dühében lever a nagymama egy poharat. Itt nem csinál semmit, de még rajta maradt a kamera olyan tizenöt másodpercig, és ennek hatalmas súlya van.

Szeretet nélkül

Á. B.: Hogyha valaki csak elmesélte volna nekem a film sztoriját, akkor azt mondtam volna, hogy ez unalmassá fog válni egy időn után.

B. B.: Igen, hogyha nekem is valaki elmondta volna így egy mondatban, hogy egy elveszett gyereket keresnek, akkor annyira nem érdekelt volna, mert ezt láttuk már. Andrey Zvyagintsev neve miatt ültem be. Nála érzem azt, amikor egy filmben a rendezőn múlik valami. Számomra ő egy olyan alkotó, aki a film eszközeivel nagyon pontosan fogalmaz. Letisztult stílusa van, giccset nem lehet találni filmjeiben se képekben, se tartalomban. Szerintem sokat kölcsönöz Tarkovszkijtól.

Á. B.: Úgy gondolod, hogy ez a film az esélyes?

B. B.: Nem, mindenképp a Testről és lélekrőlnek kell elvinni a díjat. Nem azért mondom, mert magyar vagyok, hanem mert gyönyörű film. Én még Berlinben láttam a filmfesztiválon. Teljesen véletlenül. Csak kint voltunk, mert olcsó volt a repjegy. Pont futott még a fesztivál. Egy repülővel utaztam Ragályi Elemérrel, a reptéren pedig már ott voltak a nagy fekete Mercedesek az oldalukon Berlinale felirattal, persze ezek nem ránk vártak. Elmentünk azokra a helyekre, ahol voltak a kapuk, hogy egy kicsit átérezzük a fesztiválhangulatot. Ott voltak kiírva a vetítési időpontok, aztán a neten rákeresve láttuk, hogy még van szabad jegy. Egy kétezer fős moziban tudtuk megnézni, ami egyébként színházként üzemel. Óriási élmény volt.  Szerintem a legszebb film a Testről és lélekről, és ezt a fajta mélységet az Akadémiának észre kell vennie.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.