Kötelező! február 8-14.

Grafika és tipó minden mennyiségben, új FKSE tagok bemutatkozása, a 70 éves polaroid ünnepe, egy építész könyvespolca és emberi jogi filmek az eheti ajánlónkban.

Tipost megnyitó
A METU Tipost / Tipográfus (print és webdesign) szakirányú továbbképzés #01 záróvizsga kiállítása a 2B Galériában. A kiállítást megnyitja: Polgárdi Ákos

MIKOR: február 8. 18 óra
HOL: 2B Galéria, 1092 Budapest, Ráday utca 47.

Séta és játék a Passage-ban / tárlatvezetés és „játszóház”
A METU Graphic Passage + Tápláléklánc kiállításhoz kapcsolódó tárlatvezetés során megismerhetik a látogatók az egyes grafikai feladatok megoldásait és a mögöttük álló alkotókat. Emellett a Tápláléklánc grafikai pályázat anyagából válogatott tárlatot is megtekintetik az érdeklődők, és kipróbálhatják a kiállított társasjátékokat is.

MIKOR: február 8. 16-18 óra
HOL: Országos Széchényi Könyvtár, 1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.

Polaroid70 – Present Perfect
A Polaroid cég 1937-es megalapítása után 1947-ben mutatta be első kameráját és az eljárást. Sikere és ismertsége azonban azóta töretlen, még a gyár 2008-as bezárása óta is, mely a rajongókat csak még fanatikusabbá tette: azóta is gyűjtik, keresik, egymás között cserélik a gépeket, a nyersanyagot, tartozékokat, és próbálják megfejteni a Polaroid valódi titkát, ugyanis az eljárás, az anyag a mai napig gyártási titok. A 70. évfordulót ünneplő kiállítás témától és mérettől függetlenül egy igazi örömválogatás, mely az eljárás sokszínűségét és végtelen variálhatóságát igyekszik bemutatni.

MIKOR: február 8. 18-21 óra
HOL: Patyolat/Próbaüzem, 1082 Budapest, Baross utca 85.

forrás: Patyolat

FKSE új tagok kiállítás 2.
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 2017 őszén felvételt nyert tagjainak bemutatkozó kiállításának második része. Kiállítók: Ámmer Gergő, Geibl Kata, Jauernik Zsófia, Lőrinczi Gergely, Menyhárt Norbert, Mihályi Barbara, Molnár Ráhel Anna, Németh Kristián, Renáta Pintérová, Váczi Lilla, Zilahi Anna

MIKOR: február 16-ig
HOL: FKSE, 1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.

Agnieszka Ziemiszewska – Plakátok kompromisszum nélkül
A PL_akátok – Lengyel Plakátművészet című sorozatot már nyolc éve közösen szervezi a budapesti Lengyel Intézet és a METU. A projekt keretében minden évben más-más városból, más egyetemről hívnak meg művésztanárokat. Idén Agnieszka Ziemiszewska grafikus, a varsói Lengyel-Japán Informatikai Akadémia tanára lesz a vendég. A Lengyel Intézet Platán Galériájában látható kiállítás mellett a METU Rózsa utcai campusán, Tervezőgrafika szakos hallgatók számára szervezett intenzív workshopot is tart a művész.

MIKOR: február 12. 17 óra
HOL: Platán Galéria, 1061 Budapest, Andrássy út 32.

Az építész könyvespolca. Vendég: VPI Betonmanufaktúra
Elképzelted már, milyen izgalmas lenne kedvenc hazai építészirodád könyvespolcát böngészni? Hát még, ha az építész maga ajánlaná közülük a számára legfontosabb könyveket? Látogass el a KÉK-be, és hallgasd meg magától az építésztől, melyek a kedvenc könyvei!
Beszélgetés a VPI Betonmanufaktúra alapítójával, Varga Péter Istvánnal kedvenc könyveiről és a KÉK könyvtárának adományozott személyes válogatásról.
Moderátor: Kádár Bálint (KÉK)

MIKOR: február 14. 19 óra
HOL: KÉK, 1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.

forrás: KÉK

Re-Verzió 2018
Emberi jogi válogatás a 14. Verzió Filmfesztivál programjából, köztük a nyitófilm, a fődíjas, különdíjas és közönségdíjas alkotásokkal. Ingyenes filmvetítések szerdánként 18 órától a Blinken-ban. Következő szerdai program:
VÁRAKOZÁS /// 14. Verzió különdíjasa
Emil Langballe / Dánia / 2016 / 58′ / dán, pastu, dari nyelven, magyar és angol felirattal.
A szép, okos, sportos és közvetlen Rokhsar állandó stresszben él, mióta a család kiutasítási határozatot kapott. Öt évvel ezelőtt menekült szüleivel és idősebb testvéreivel Dániába és mivel a családból ő beszél egyedül folyékonyan dánul, ezért ő tartja a kapcsolatot az ügyvédekkel és a bevándorlási hivatallal. De elbírja-e ezt a terhet egy tizenéves lány?

MIKOR: február 14. 18:00
HOL: OSA Archívum, 1051 Budapest, Arany János u. 32.

forrás: Re-Verzó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.