Megrajzolt világok a vásznon – animációs hallgatók diplomavetítése

Az Átrium Film-Színházban szeptember 20-án került sor a negyedik Animascope-ra, a METU  Animáció hallgatói filmjeinek bemutatójára. A vetítés immár hagyományos, ám ezúttal egy meghívott vendége is volt az eseménynek: a MOME Anim. Évek óta járok különböző diplomavetítésekre, de ez volt az első alkalom, hogy két egyetem filmjeit lehetett megnézni egy program keretében. Az este két blokkból állt: az elsőben a METU, a másodikban a MOME hallgatóinak filmjei kerültek levetítésre. Az estet beszélgetés zárta, amelyen a két intézmény hallgatói, oktatói vettek részt.

A zsúfolt előtérben várakozva észrevettem pár ismerős arcot. Olyanokat, akiket ismertem, vagy csak tudtam róluk, hogy animációsok, de soha nem láttam semmilyen munkájukat. Szóval nekem az Animascope itt kezdődött el. Mert belém nyilallt, hogy na, most végre igen. Az animációsok, akik az egész napjukat ezzel töltik, valószínűleg el sem tudják képzelni, mennyire érdekesek az alkotásaik azok számára, akik még rajzolni sem tudnak. Először Kiss Melinda szakvezető, illetve Johan Stromsater, a METU vezérigazgatója lépett a színpadra. Megnyitották az eseményt, köszönetet mondtak a tanároknak, üdvözölték a meghívott vendéget, a MOME Animot. A vezérigazgató úr elmondta, mennyire lenyűgözőnek találja a munkákat (azért itt szívesen lettem volna az animációsok helyében: nem rossz ilyet a CEO-tól hallani), illetve, hogy mennyire érdekes lesz a két iskola filmjeit egymás után látni, hiszen nyilván különbözőek, mert az intézményekben más célokkal és más módszerekkel folyik az oktatás.

Ezután következett az első blokk: a METU-é. Ha egy szóval akarom jellemezni a filmek hosszú sorát, akkor az – talán nem meglepő módon – a sokszínűség. Ezt a munkák több aspektusára is értem. Először a műfajokra, ugyanis nem csak rövidfilmeket láttunk, hanem oktatófilmet, könyvtrailereket, szignálfilmeket, videoklipet, elképzelt filmek trailereit. Technikai szempontból is széles volt a paletta: a digitális mozgóképek mellett egy 35 mm-es alkotás képviselte a hagyományos filmkészítést. Láttunk minimalista stílusú, kontúrokból álló filmet, a képregények világára hajazó animációt, precízen kidolgozott digitális világokat, stop-motiont. A filmek hangulata is ugyanilyen sokféle volt: a humorostól a romantikuson és a szürreálison át egészen a líraiig. A világuk ugyanígy: a hétköznapi valóságtól a fantáziáig, a kalandozások korától a sci-fiig voltunk mindenhol, ahol csak képzeletben lehetünk.

A tizenegy alkotással érkező MOME Anim filmjeiről is hasonlókat tudok írni. Felemelő volt ezeket is látni a vetítésen. Külön öröm volt Beke Tamás nevét felfedezni a stáblistákon – ő jegyzi többek között zörejművészként a Kút és a Saul fia című filmeket. Hasonló élmény volt Molnár Piroska, Csőre Gábor, Kőszegi Ákos, László Zsolt, Reviczky Gábor és más elismert színművészek hangját hallani a filmeken. Jó látni, hogy segítik a fiatal alkotókat, ami lelkesítő lehet a többi évfolyam számára is. A másik  fontos érték a támogatás. Több METU-s filmen láttam a Magyar Média Mecenatúra nevét, a MOME-sokon pedig a Filmalapét. Minden művész számára ismert probléma, hogy a képzelete meghaladja a megvalósíthatóság határait, de amikor valakire a saját iskolája filmjeiről köszönnek rá ezek az emblémák, akkor azért mégis felcsillan a remény, hogy a pénzügyi támogatás nem elérhetetlen, hanem lehet pályázni, és jó projekttel akár nyerni is.
A vetítés zárásaként három, komoly elismerésnek örvendő METU-s film következett: Barkóczi Noémi Second Hand című alkotása a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál diákfilmes programjába került be, Orosz Tina pedig a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál legjobb diákfilmjének járó díjat kapta A 13. királylányért.
És legvégül  a Wireless. Ezt már jó ideje vártam, és gondolom, nem véletlenül került a vetítés végére, mintegy az este megkoronázásaként. Ez az a film, ami még a Cannes-i Filmfesztivál Short Film Corner programjába is bekerült. A stop-motion bábanimáció rendezője Pataki Szandra. Ha volt film, ami tényleg nyomasztó hangulatú, akkor ez volt az. Drótból álló figurákat látunk – ők igazából egy hosszú dróthoz tartoznak -, amelyek megpróbálják elhúzni az anyagot egymásból, illetve megtartani saját magukat. Ez a harc addig megy, amíg az egész nem lesz más, mint egy nagy drótköteg.

Azok, akikkel beszéltem, mind máshogy értelmezték a látottakat. Volt, aki úgy vélte, arról szól, hogy a kapcsolatokban valaki végül mindig felülkerekedik és elnyomja a másikat. Más szerint ez a társadalmat mutatta be, melyben nem tudunk szót érteni, csak versengünk, ami káoszhoz vezet. Az alkotó azt mondta, arról szeretett volna filmet készíteni, hogy mennyire függünk egymástól, és hogy ez nem mindig pozitív. Szandrától mindezt azon a beszélgetésen tudhattuk meg, amit a vetítés után tartottak az előtérben. Gyürke Kata kulturális újságíró vezetésével, a résztvevők a MOME részéről Bognár Éva Katinka és Ivády Tamás, a METU-ról pedig Szandra mellett Orosz Tina voltak.

fotó: Kaszás Tamás

Mindkét intézményből láttunk példát arra, hogyan lesz valaki tanulóból oktató: Szandra már óraadó, Katinka főállású tanár saját alma materében. Jó pillanat volt, amikor egy kérdésre válaszolva mindkét egyetem hallgatói elmondták, nem érzik úgy, hogy valamifajta brandet képviselnének. Ez elsőre talán erősnek hangzik, de ahogy kifejtették, világossá vált, hogy ez valójában pozitív véleményt jelent , mert arról van szó, hogy nagyon más stílusú filmeket készítenek, készíthetnek a különböző alkotók egy iskolán belül is. Szóba kerültek még a munkamódszerek, az, hogy ki milyen zsánerekben, milyen eszközökkel szeret dolgozni. Hallhattunk arról is, hogyan dolgoznak az egyes teamek, könnyű-e a rendezőnek megtartania vezető pozícióját, mennyi szabadságot ad a többi alkotónak. Amikor a technikáról esett szó, Katinka kiemelte, hogy érdemes mindet a dramaturgia alá rendelni, Tamás pedig arról beszélt, hogy megvannak a személyes preferenciák, ő például a 2D digitális animációban szívesebben dolgozik, mint a kézi rajzolás világában.

fotó: Kaszás Tamás

Végül úgy mentem haza, hogy a két egyetem által egy kicsit közelebb kerültem az animáció világához, ami nem csak a gyerekeké, tud annyi gondolatot hordozni, mint bármely más médium, és ahol a sztoriknak csak a fantázia szab határt.

Ágota Barnabás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.