Editor’s Cut Filmklub: Kármentő Éva

A Metropolitan Egyetem filmklubja idén tavasszal tíz héten keresztül a vágók munkájával foglalkozik.

A 2016/2017-es tanév tavaszi félévében újra filmklub indult a METU-n, amely hétről hétre, egy-egy közösen megtekintett film kapcsán, a vágók hivatását mutatja be. A szerda esti sorozat meghívott vendégei olyan szakemberek, akiknek munkássága meghatározó a magyar filmművészetben. A filmklub második alkalmával Sándor Pál Szerencsés Dániel című filmjéről Kármentő Évával beszélgettünk.

fotó: Vörös Zétény

Kármentő Éva a 60-as évek eleje óta mintegy 70 nagyjátékfilmet jegyez vágóként. Sándor Pállal készítette többek között a Bohóc a falont, a Szabadíts meg a gonosztólt és a Herkulesfürdői emléket, ő vágta Gábor Pál híres 50-es évekről szóló filmjét, az Angi Verát, Mészáros Mártával pedig együtt készítették a Napló-filmeket. Dolgozott Herskó Jánossal, Bacsó Péterrel, Gyarmathy Líviával, Böszörményi Gézával és Kézdi-Kovács Zsolttal is, élményei így átfogó és színes képet adnak a hazai filmtörténetről. Életműve elismeréseként elnyerte az Érdemes Művész címet, a Balázs Béla-díjat és a Filmszemle életműdíját. Gazdag tapasztalata a filmklubban lezajlott, és alább megtekinthető beszélgetésen is átsüt.

fotó: Vörös Zétény

A vetített filmmel kapcsolatos történetek mellett sok más emléket is felelevenít, mely jól érzékelteti a korszak jellemzőit. Több anekdotát is meghallgathatunk, mely a szocialista kultúrpolitika filmcenzúrájának működését illusztrálja, megismerhetjük az Angi Vera keletkezésének körülményeit, és nagyon érdekesek a technika fejlődésével kapcsolatos megjegyzései. A Szerencsés Dániellel kapcsolatban fontosnak tartja például a hangfelvétel és hangvágás korabeli módszeréről beszélni, mely ebben az esetben már-már bravúrosnak számított. Itt ugyanis – kis kivétellel – a film egész felvétele eredeti hanggal történt, a zenés betét és a dialógok összeillesztése pedig külön kihívást jelentett. Megtudhatjuk, hogy milyen bonyolult volt a szereplők utazása közben, a vonaton készült snittek elkészítése, és hogy a hotelben játszódó jelenetek egy hatalmas, profi módon elkészített filmgyári díszletben készültek.

A Szerencsés Dánielt 1983-ban mutatták be, rendezője Sándor Pál, operatőre Ragályi Elemér volt. A film a korszak nagy kamasztörténeteinek sorába illeszkedik és az 1956-os forradalomhoz köthető nagy elvándorlási hullám témájának egyik legszebb feldolgozása lett. Hősei a fiatal címszereplő (Rudolf Péter) és barátja, Angeli Gyuri (Zsótér Sándor), különböző okokból bár, de úgy döntenek, hogy a zűrzavart kihasználva elhagyják az országot. Utazásuk a Keleti pályaudvarról indul a nyugati határ felé, egy különös szállóhoz, ahol sorstársaikkal együtt várják, hogy az embercsempészek listájára kerüljenek. A hotelben összeverődött sokszínű társaság a múlt és jelen jellegzetes karaktereiből áll, akik ebben a szűk és felfokozott hangulatú térben rövid ideig egymás mellett kénytelenek létezni.

Kármentő Éva Muszter című életrajzi könyve jelenleg megjelenés alatt áll.

A felvétel 2017. február 22-án készült.
Operatőrök: Molnár Balázs és Császár Dániel
Vágó: Nagy Ákos
Fotós: Vörös Zétény

fotó: Vörös Zétény

A programsorozat házigazdája Miklós Mari HSE Balázs Béla-díjas vágó, a Mozgóképkultúra és médiaismeret BA, a Televíziós műsorkészítő BA, valamint a Mozgóképművész MA szakok oktatója. A beszélgetéseket a METU Kameraman szakos hallgatói rögzítik, a Mozgóképművész MA mozgókép-vágó specializáció hallgatói vágják és archiválják.
Helyszín: METU Rottenbiller utcai campus, 1077 Budapest, Rottenbiller utca 17-19. M404-es terem.
A Filmklub vetítései mindenki számára nyitottak és ingyenesek.

A sorozat következő részeiről az érdeklődők itt tájékozódhatnak.

A filmklub a Magyar Nemzeti Filmarchívum segítségével valósul meg.

Barkóczi Janka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.