„Sosem szabad abbahagyni a tanulást.” – Guttray Móni beszélgetett Horváth Lóczi Judit képzőművésszel

Amikor találkoztunk Judittal, mintás ingben, bőrdzsekiben és elképesztően vagány lakkcipőben várt rám az aulában. Ebből és a kellemes kisugárzásából tudtam, hogy egy nagyon izgalmas beszélgetés előtt állunk. Nem tévedtem.

fotó: Kaszás Tamás

Tájépítészet, reklámgrafika, színdinamika, művészet menedzsment, képi ábrázolás – ez csak pár azok közül a képzések közül, amiket elvégeztél. Honnan ered mindez, és mik a közös pontok?

Mindig a képzőművészet volt az első, de amikor ki kellet találni, hogy hol tanuljak tovább, úgy éreztem nincs olyan szinten a rajztudásom, hogy felvegyenek a Képzőre, vidékre pedig nem akartam menni a családom miatt. Elkezdtem gondolkodni, hogy mit csináljak. A tájépítészet vonzott, mert az egy olyan terület, amiben jelentős a művészi attitűd, de mégis mérnöki vonal. Dolgoztam is tájépítészként, de valami mindig hiányzott. Kétségtelenül vannak szépségei ennek a szakmának, de számomra nagyon szikár. Később a BME színdinamikai képzésén olyan mentoraim voltak, mint Konok Tamás és Tari Gábor. Nagyon élveztem a közös munkát velük, ezért a diploma után is folyamatosan kerestem a lehetőségeket, olyan művészeti képzéseket, ahol munka mellett is lehet tanulni. Így jártam a Budai Rajziskolába több évig Kelemen Marcelhez, aztán Szegedre képi ábrázolás szakra és a Werk Akadémiára is. Majd jelentkeztem a BKF-re (ma METU – szerk.) Képi ábrázolás szakra, de abban az évben sajnos nem indult levelező képzés.  A felvételi időszakban találkoztam a folyosón az egyik oktatóval, ő biztatott, hogy próbáljam meg nappalin, aztán majd meglátom, hogy munka mellett hogy bírom a terhelést. Végül olyan szimpatikus volt a tanárok hozzáállása, hogy maradtam és nappali tagozaton tanultam három évig.

forrás: http://horvathjudit.hu/

Mi az a hajtóerő, ami mindig továbbvisz, hogy újabb és újabb dolgokat tanulj?

Az biztos, hogy van bennem egy csillapíthatatlan tanulási vágy. Mikor új iskolát kezd el az ember, új világ nyílik ki, ami frissen tart, új gondolatokat és területeket hoz. Szerintem sosem szabad abbahagyni a tanulást. Ha nem is feltétlenül intézményes keretek között, de rengeteg képzés van, amin részt lehet venni. Ha lesz egy kis időm, biztos körbenézek megint.

Most szünetet tartasz?

2014-ben végeztem a METU-n, azóta nagyon sok munkám van. Annyi ötletet és inspirációt gyűjtöttem az itteni évek alatt, hogy alig vártam, hogy diploma után dolgozhassak az elképzeléseim megvalósításán.

Eddigi pályafutásod során a sok közül volt meghatározó tapasztalatot adó képzés vagy olyan tanár, akire valódi mesterként tekintesz?

Óriási szerencsének tartom, hogy például Konok Tamás még mindig mentorál, ellátogat a kiállításaimra. Ez mindig erőt ad. De az iskolák közül a METU-t tudnám kiemelni. Azt hiszem jókor voltam jó helyen. Fantasztikus volt a tanárgárda, friss volt a képzés, mi is bele tudunk szólni a dolgok menetébe, az ő céljuk pedig az volt, hogy tényleg átadják a tudásukat, ugyanakkor hagytak minket kibontakozni. Mindenben segítettek, tudták, milyen stílusunk van, személyre szabottan hoztak katalógusokat, ajánlottak kiállításokat, stb.

fotó: Kaszás Tamás

Milyen mérföldkövek voltak eddig az életedben?

A színdinamikai képzést mindenképp nagy hatással volt rám. Ott jöttem rá, hogy érdemes folytatnom a tanulást és a művészeti vonalat sem szeretném elhagyni. Sokat jártam nyaranta alkotótáborokba, amik hónapokra fel tudtak tölteni. Hiszen ott akár egy álló hétig dolgozhattam anélkül, hogy a bevásárlással vagy bármilyen hétköznapi dologgal kellett volna foglalkozni. Az első ilyen táborom Kácser Lászlóval volt, aki a beiratkozás előtt még fel is hívott, hogy szerinte jönnöm kéne. Azóta is hálás vagyok neki, hogy szólt, ott éreztem először, hogy nem én vagyok teljesen bolond, vagy ha igen, hát vannak hasonszőrűek.

Volt olyan időszak, amikor különcnek érezted magad?

Nagyon hosszú ideig! Például egész gimi alatt. Bár nagyon jó volt az iskola, valahogy a társasággal nem találtam meg a közös hangot. Később tájépítészként az egyetemi évek alatt is sokszor éreztem, hogy valami nem stimmel velem, mert teljesen más dolgok foglalkoztattak, mint a többieket. Aztán szépen lassan megtaláltam a saját ösvényem. Az is mérföldkő volt például, mikor itt a METU-n Barabás Márton tanár úr kezei közé kerültem, aki abszolút érezte, hogy mire van szükségem, merre kell lökdösni, hogy ki tudjak bontakozni.

fotó: Kaszás Tamás

Képzőművészként többféle technikával is dolgozol. Van kedvenced?

Ez szakaszos dolog nálam. Mindig érdekelnek az új anyagok és imádok kísérletezni. Nagyon sok szerszámom van, így sok mindent el tudok készíteni otthon is, amit meg nem, azzal felkeresek másokat. Van például egy asztalosom, aki minden bolondságot megcsinál nekem, amit kitalálok, illetve van egy hely, ahova lézervágatni járok. Ilyen munkáknál minden a szakemberek jóindulatán múlik, akiket általában egymásnak ajánlgatnak a művészek. Ritka az, aki hajlandó kis szériában, különleges dolgokat készíteni. Most épp a formázott képekkel foglalkozom, de a legújabb sorozatban már nem lézervágott anyaggal dolgozom, hanem asztalossal csináltatom az alapot. Ezekhez nagyon erős színeket használok, hogy reflexiókat képezzenek az alapfelületen. A kérdésre visszatérve, most épp ez és a perspektívákkal való játék az, ami nagyon tetszik.

És az alkotásaid közül van kedvenced?

Az is mindig változik. Az a jó, ha mindig az aktuális a kedvenc, de van olyan is, hogy sokat kell pihentetni, hogy külső szemmel tudjak ránézni.

forrás: http://horvathjudit.hu/

Miből merítesz ihletet, mi inspirál?

Az alkotásaim tulajdonképpen naplóbejegyzésként működnek, bár tudom, hogy a geometrikus absztrakt sokak számára nem értelmezhető egyszerűen. A kiindulási pont mindig az, ami körülöttem vagy velem történik, ezeket az érzéseket, történeteket redukálom geometrikus formákra. Tényleg olyan, mintha naplót írnék, de csak én tudom a megoldást, minden szemlélőnek más juthat eszébe a képekről. Általában kézi rajzzal kezdem, majd Photoshopban rajzolok színhelyes mintákat több verzióban. Ezután megmutatom a családnak, napokkal később pedig visszanézem, hogy mi lehet a befutó és csak utána indul a tényleges alkotás.

Mesélsz kicsit a két képről, amiket hoztál? 

Ez egy 6 részes sorozat, a Circles around me 2 darabja. Két pici gyerekem van, ami nem várt nehézségeket hozott magával. Mindenki mesél arról, hogy terhesség idején a nők hormon háztartása felborul, bolondok lesznek, teljesen máshogy viselkednek. Figyeltem magam az utóbbi időben, hogy milyen új dolgaim vannak, mennyit változtam. Ez a sorozat arról szól, hogy keringek magam körül és próbálok visszatalálni magamhoz – remélem sikerül is majd. A megjelenő formákat és színeket nem lehet konkrétan dekódolni, de a két perspektivikus forma valamiféle körmozgást ír le, vezeti az ember szemét, középen viszont ki van vágva a kép, az egy vakfolt tulajdonképp. Belül pedig a nagyon erős rózsaszín és a keletkező visszfény azt jelzi, hogy valahol erre fele van a dolog, de pontosan nem tudjuk, hogy hol, keresgélni kell tovább.

fotó: Kaszás Tamás

Számos csoportos és egyéni kiállításon vagy túl, melyik volt a legnagyobb élmény?

Tavaly volt egy önálló kiállításom hosszú idő után a My life sorozatból, amelynek a darabjait akkor láttam először egymás mellett, illetve egy másik sorozat is ott mutatkozott meg először in situ. Mindig jó érzés, amikor az ember így viszontlátja a munkáit.  Csoportos kiállítások közül nehéz kiemelni a legfontosabbat, szerencsére nagyon jókra kapok meghívást. Mostanában ezeket preferálom, mert nagy segítség, hogy van egy szervező, aki összefogja az eseményeket.
Most például április 1-ig megtekinthető a Deák17 Galéria Virtuális ikonok c. tárlata, ahol nagyon jó munkák vannak izgalmas témában. Elképesztő ütemben fejlődik a virtuális világ, én sem tudom úgy tartani a lépést, mint ahogy kéne, mert igényem van az igazi élményekre is, jó ebédekre, találkozásokra, kimenni a szabadba. Azt látom, hogy nagyon figyelni kell a gyerekeknél, hogy mennyire szippantja be őket a virtuális világ, mennyire tudják kezelni, hogy mi a valós vagy mi a virtuális. Ez nagyon nehéz téma és biztos, hogy az egyik legfontosabb feladata a mai szülőknek.

Nektek már van családi stratégiátok erre?

Egyre sürgetőbb a dolog, hiszen már az 1 éves is nyomkodja a telefonom. Az a lényeg, hogy nem szabad teljesen eltiltani őket, de nem is lehet folyamatosan a közelükben mindenféle eszköz. Figyelünk arra, hogy valódi élményeket is biztosítsunk nekik, amiket megfelelően tudnak aztán értékelni.

fotó: Kaszás Tamás

Milyen kihívások várnak rád a közeljövőben?

Jó pár pályázatra készülök, illetve dolgozom egy új sorozaton a Maslow piramis újragondolásáról, ezt szeretném befejezni. A sok nem alvás és az állandó figyelem megoszlás – ami két pici gyerekkel jár – azt eredményezte, hogy a piramis magasabb szintjei helyett az alsón találtam magam, ami a fizikai szükségletekről szól. Ezeket a tapasztalásokat dolgozom fel a sorozatban.

És a távlati tervek?

Állandó álmom, hogy külföldön állíthassak ki, mert ezek a kiállítások általában professzionálisak és a látogatók is nagyon igényesek. Remélem idén is sikerül kijutnom valahova, imádom nézni, hogy a kiállításokon hogy vannak installálva az alkotások, kik közé kerülnek a képeim és nagyon jókat lehet beszélgetni a többi művésszel.

fotó: Kaszás Tamás

Ha nem képzőművész lennél, mit csinálnál?

Huh, jó kérdés. Talán ötvös lennék. A művészetnél maradnék mindenképp – legalábbis, ha boldog, kiegyensúlyozott életet szeretnék.

Guttray Móni

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.