Kinek ismerős?

Mindenkinek? Hétköznapi tárgyak vizsgálata, megértése és bemutatása egy rövid egyetemi kurzus keretében nem is olyan magától értetődő feladat, mint ahogy azt első hallásra gondolnánk. A Metropolitan LAB és a Néprajzi Múzeum közös projektje, a Mindenkinek ismerős dolgok mutatkozik be a FKSE Galériájában.

A megnyitón megjelent érdeklődők egy olyan komplex projekttel ismerkedhettek meg, amely nem csak a tárgyakról szól. A csapatról, a módszerekről, a gyűjteményezésről és a munkafolyamatokról is sokat megtudhattunk, sőt, Hermann Júlia megnyitóbeszédben elhangzottak további értelmezési lehetőségeket kínálnak. Ajánljuk azoknak, akik már látták a kiállítást, és azoknak is, akik még csak most készülnek megnézni.

fotó: Béres Márton

  „Kik vagyunk mi?

Fiatal lányok és fiúk vagyunk, életünk nagy részét a művészetekkel való foglalatoskodás teszi ki, nem fogsz meglepődni, ha körbenézve ezekre a következtetésekre jutsz. De ez nem csak egy iskolai feladat, nem csak egy művészeti kísérlet és nem is egy etnográfiai kutatás eredménye. A tárgyak a sajátjaink, ha néhányban magadra ismersz, az sem véletlen, ezek mégis legszemélyesebb vallomásaink: eléd tártuk iskolai feladatként, művészeti kísérletként és etnográfiai kutatásként.

Milyenek vagyunk mi?

Egyébként olyanok, mint bárki más. Ami megkülönböztet tőled, hogy a mi tárgyainkat most bárki más meg is nézheti, és láthatja, hogy pontosan milyenek vagyunk: szeretünk festeni, kirándulni, gépezni, szeretjük az ékszereket és az orbit rágót, van vendégszivacsunk és kimentett kövirózsánk, van ágyunk, kutyánk és saját tervezésű hátvakarógépünk. Szóval a szokásos, hétköznapi dolgok. Ha azonban azt kérnénk, hogy sorold fel a rád leginkább jellemző húsz tárgyat, te mit választanál? Lehet, hogy benne lenne a kakazacsi, a telefon és a Catan telepesei, de más húsz tárgy lenne, mint a miénk vagy a barátodé vagy az anyukádé. Mint bárki másé.

fotó: Béres Márton

Mi ez a száz meg húsz?

Szeptember óta öten gondolkodunk azon négy remek ember segítségével és vezetésével, hogy a hétköznapi tárgyak bonyolult, ám annál izgalmasabb értelmezési lehetőségeit milyen módon lehetne interpretálni. Próbáltuk egyénenként száz tárggyal, hiszen a száz olyan kerek szám, és mégis. Dehát az túl sok, így személytelen, és bonyolult, nemhogy neked, de nekünk is. Redukáltuk a számot húszra, és rögtön látszott, mennyivel intimebb képet kaphatunk valakiről. Nem hiszed? Próbáld ki.

A tükör anyja egy szekrény?

A kapcsolatrendszerek, amiket látsz, egy hosszú folyamat eredményei. Több kategorizáláson estek túl a tárgyak, mert az értelmezési aspektusok, ha nem is mindegyikén, de egy jelentős részén végig kellett menni, hogy megértsük egymás tárgyait és azt a bonyolult kapcsolati hálót, ami a hétköznapi tárgyakhoz való viszonyunkat jelöli. A tárgyak voltak nyersek és főttek, hagyományos kategóriájúak és kakukktojások, voltak ömlesztve és voltak egyenként tárgyalva. Végül családdá és közösséggé váltak, ahogy tulajdonképpen a való életben sem léteznek egymáshoz való viszonyítás nélkül. A fikciós terep szabadságában a tárgyak karaktere és az egymásról kialakított tudás egészen új dimenziókat nyitott meg, például gondoltad volna, hogy a tisztes bróker laptopnak titokban született egy zabigyereke? Pedig azóta már a szeretőjét is lecserélte.

fotó: Béres Márton

Tényleg kellett ehhez egy kiállítás?

Erre igennel vagy nemmel elfogult résztvevőként nem válaszolhatok. Annyit azonban mondhatok, hogy a kiállítás az a médium, ahol összerendeződhet egy fiktív fotóalbum, körömlakk a kubusban, saját gondolataink leírva és kimondva, és mindennek az értelmezési kerete, amiben tulajdonképpen létrejött a mára komplex egésszé vált folyamatok összessége, kezdve a listázástól az ötletelésen át a tipográfiáig. Mert ezt mind mi csináltuk, hol kicsit megszeppenve, hol indulatosan, hol mindent beleadva. A kiállításon azonban nem az arcképünket akarjuk felfedni, sokkal inkább egy olyan tükröződő felületet, amiben akár te is magadra ismerhetsz.

Lesz folytatás?

Tulajdonképpen, ha jól belegondolunk, ennek sosem volt eleje és nem lesz vége. A tárgyak, amiket mi most egy félig játékos, mégis nagyon komoly szemszögből értelmeztünk, mindig is ott voltak körülöttünk. És ez így marad, amíg lesz kutyánk, szeretünk olvasni, kirándulni, festeni, társasozni, enni, inni, gépezni, nyitunk ajtót, telefonálunk, bulizunk, alszunk, hátat vakarunk, vagyis amíg vagyunk.”

fotó: Béres Márton

Herman Júlia megnyitóbeszéde, elhangzott 2017. február 2-án a FKSE Galériájában a Mindenkinek ismerős dolgok kiállítás megnyitóján.

A kiállítás megtekinthető
2017. február 2-17.
kedd, csütörtök, péntek: 12:00-18:00
szerda: 12:00-20:00
szombat: 14:00-18:00
vasárnap, hétfő: zárva

FKSE – Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.

Zsömbör Krisztina

 

fotó: Béres Márton

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.