„Végtelen számú (jó) megoldás”

Rajzol, animál, alternatív bandában zenél, újabban pedig szobrászkodik. Sokoldalú és egyedi alkotó, akinek művei mégis egységes univerzumot képeznek.  Interjú Ulrich Gábor animációs művésszel.

Hogyan kerültél kapcsolatba az animációval?

Ulrich Gábor: Tulajdonképpen az animáció talált rám. Eredetileg tervezőgrafikus vagyok, kezdetben grafikai munkákat készítettem a kecskeméti animációs stúdiónak. Egyszer aztán Vécsy Vera, az ottani gyártásvezető, nekem szegezte a kérdést, hogy nincs-e kedvem animációs filmet készíteni. Én persze rögtön nemet is mondtam, mivel a mozgókép akkor még nagyon távol állt tőlem. Viszont ebben az időben következett be életem egyik, ha nem a legfontosabb eseménye: megszületett a kislányom, és ez a két különleges dolog valahogy találkozott bennem. Izgatott a hirtelen megjelenő sokféle ismeretlenség, ezért két hónappal később mégis igennel válaszoltam. Kértek tőlem egy pályázatra alkalmas forgatókönyvet, ami nem is szólhatott másról, mint a gyermekem születéséről. A mai napig úgy érzem, hogy ez a filmem volt a legsikeresebb, sok komoly fesztivált bejárt és díjakat is nyert, olykor engem is vitt magával. Ettől kezdve élem meg igazán azt az izgalmat, amit az animáció jelent.

Leginkább egyedül dolgozol a munkáidon. Van valaki, akivel mégis rendszeresen szoktál konzultálni?

Ulrich G.: A kész filmet mindig megmutatom a barátaimnak, akik egyben elismert szakemberek is. Szoboszlay Péter, Richly Zsolt, Mikulás Ferenc észrevételei különösen fontosak nekem. Az elkészült anyagon általában már nem változtatok, mert addigra már kisülnek belőlem az energiák, de a tanácsokat igyekszem beépíteni a következő filmembe. Az egyszemélyes projekteknek azért előnyei is vannak. Egy-egy vizuális problémára általában végtelen számú (jó) megoldás lehetséges, ami könnyen elbizonytalanítja az embert. Néha egyáltalán nem tetszik, amit hetekkel korábban csináltam, ezért kidobom az egészet és újrakezdem. Stábban dolgozva ezt sem emberi, sem anyagi okokból nem tehetném meg, nem lehetnék ennyire öntörvényű. A hátrány, hogy nem vagyok professzionális vágó, professzionális zeneszerző, sőt… valószínűleg semmiben sem vagyok professzionális. Ezt azzal ellensúlyozom, hogy van egy olyan komplex látásom, amivel képes vagyok összhangba hozni a legkülönbözőbb területeket.

Ha mégis van alkotótársad, ki az?

Ulrich G.: Egyszer dolgoztam egy zeneszerzővel, Szentpáli Rolanddal, aki egyébként egy egészen rendkívüli tubás. Hát be kell vallanom, hogy a végeredmény nagyon jó lett sajnos. Egyébként a narrátor is mindig fontos partner, de olyan írókkal is dolgoztam már, mint például Háy János és Podmaniczky Szilárd. Podmaniczky szövegein az engedélyével csak minimális módosításokat tettem, hogy alkalmas legyen a filmre. Balázs Béla A fából faragott királyfijának irodalmi értéke viszont nagy csalódás volt nekem, és mivel egyáltalán nem állta volna meg a helyét narrációként, megkértem Háy Jánost, hogy írjon belőle egy szabad verset. A következő karácsonykor nagy meglepetés volt, hogy kaptam egy Háy János kötetet, amiben ez a szöveg is szerepelt. Nagyon fontosak nekem ezek a találkozások. Mindig a találkozások és az utazások a legérdekesebbek.

 

Nem zárkózol kizárólag az animációba, más művészetekkel is folyamatosan kacérkodsz. Van grafikusi múltad és jelened, szobrászkodsz, játszol Wahorn András Tapasztalt Ecsetek nevű zenekarában.  Hol van ezek metszéspontja?

Ulrich G.: Ezt én mind átfedésben látom, és ha akarnám, sem tudnám szétválasztani. Eszembe sem jutott, hogy valamiféle konzekvens életműépítés kapcsán, olyan szobrokat csináljak, mint a filmjeim vagy a grafikáim, de a végén a 3D-ben létrehozott felületek mégis hasonlítanak a nem biteken vagy papíron megalkotott formákra. A zene erről kicsit jobban leválasztható. Ütőhangszereken játszom, és folyamatosan hálát adok, hogy néhány éve a Szolnoki Képzőművészeti Filmfesztiválon találkoztam Wahornékkal. Több ez, mint egyszerű zenélés. Velük eddig elképzelhetetlen szabadságot érzek, ahol a fegyelmezetlenség nemhogy nem hiba, hanem egyenesen elvárás. Szűk ötven éves koromban elég elementáris erővel kapott el ez a dolog…

A sok terület közül most ez van épp a fókuszban?

Ulrich G.: Nálam mindig oda-vissza hatások vannak, nem tudom elválasztani, hogy mi az ok és okozat. A legújabb (kicsit reménytelen) szerelem nálam a szobrászat. Ha most beszélni kezdek erről, az egy végtelen interjú lesz…

Ajjaj…

Ulrich G.: 2015 nyarán egy alkotótáborban kezdtem szobrászkodni, amikor a műszaki felkészültségem mindössze a szög és a kalapács alkalmazásában teljesedett ki. Hogy olyan obskurus gépeket fogjak a kezembe, amik égetnek és vágnak és felszeletelhetik a lábad, az addig fel sem merült.  Mondjuk most is sántikálok, mert a forró fémcseppek még mindig rendszeresen beleesnek a zoknimba… Az alapok minimumát azért mára talán megtanultam. Jelenleg a KÉSZ tanműhelyében, főleg hulladék anyagokkal dolgozom. Amikor a szobraimat készítem, folyamatosan 15 tátott szájú szakmunkás tanuló szörnyülködik azon, amit csinálok. Mindig mondom nekik, hogy ők semmiképp se így csinálják, mert alapvetően úgy nem lehet hegeszteni és flexelni, ahogy én. Ennek az az oka, hogy az én szobraim kifejezetten organikusak, ahol nincs helye a derékszögeknek. Most már például gáz nélkül hegesztek, ami teljes hülyeség, mert buborékos lesz tőle a felület, viszont szerintem gyönyörű. Azért annak nagyon örülök, hogy a műhelyben dolgozó szakik végső soron tolerálják ezt.

 

Nem csak téged tanítanak, hanem te is tanítasz. Ezt hogy éled meg?

Ulrich G.: Nem a Metropolitan Egyetem az első hely, ahol oktatok, de itt igazán jó a közérzetem. Évről évre egyre tehetségesebb és jobb képességű hallgatókkal találkozom. Mozgóképes tipográfiát tanítok és a mesterképzésen alkotói animációs tervezést. A tipográfia nagyon népszerű, szabadon választható tárgy, amit ezért mindenféle szakról felvesznek a diákok. Ennek örülök, a visszajelzések is nagyon jók, pedig sok elméletet adok le a kurzuson. Úgy látom, hogy a technikai eszközök autodidakta módon is tanulható kezelése a hallgatóknál sokkal nagyobb léptekkel halad előre, mint amilyen gyorsan az igazi minőségi tervezéshez szükséges koncepcionális tartalmakat sajátítják el. Egyre kevesebb technikai oktatásra van szükség, de ha nincs meg a tartalom, minden csak technokrata, hatásvadász játék lesz a végén.

Min dolgozol mostanában?

Ulrich G.: Igyekszem animációs filmtervekkel támogatásért pályázni, viszont máris nagy az érdeklődés jövőre a szoborkiállítások iránt. Már három nagy önálló kiállításom van lekötve, az egyik Bukarestben egy vetítéssel összekapcsolva. Kicsit hasonlót érzek ezzel kapcsolatban, mint amikor az animációba belecsaptam. Van bennem egy boldog, gátlástalan felszabadultság, mert sem a fémmunkához, sem a szobrászathoz nem értek, és egyelőre azt hiszem, hogy mindent szabad. Az elején az animációval is így voltam, és abból a lendületből születtek a legjobb dolgok.

Barkóczi Janka

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.