,,Szigorú vagyok magammal”

Kaszás Tamás elkötelezett fotóriporter és természetfotós, jelenleg a Dívány, Port és Fidelio szerkesztőségében dolgozik fotóriporterként. Egyetemünk volt diákjával beszélgettünk a METU Rózsa utcai kampuszán.

fotó: Kiefer Bálint

A gyerekkor fontos szerepet játszik abban, hogy később milyen pályát választ magának az ember. Emlékszel ebből az időszakból valamilyen meghatározó élményre?

Kaszás Tamás: Ez teljesen így van, szerintem létezik eleve elrendelt pályaút. Számomra meghatározó élmény volt a gyerekkor, hiszen az édesapám is fotózott. Igaz csak hobbiként, mert nem ez volt az eredeti foglalkozása, de minden felszerelést megszerzett hozzá. Az első meghatározó élményem, hogy elvettem tőle a fényképezőgépét. Egy gyerek ilyenkor persze össze-vissza kattintgat, így ebből az időszakból teljesen elmosódott, életlen darazsakról maradtak meg képeim. Először természetfotózással kezdtem foglalkozni, és ez elég sokáig eltartott. Az általános iskola alatt már biztos voltam benne, hogy fotós szeretnék lenni, így egy olyan középiskola mellett döntöttem, ahol fotográfiát tanulhatok. Ezt követően Kazincbarcikáról Miskolcra kerültem, ahol öt éven át tanultam a szakmát, végül alkalmazott fotográfus képesítést szereztem. A középiskolai tanulmányaim felénél az érdeklődésem átváltott a fotóriport irányába. Ekkor a fotóriporterséget még sehol nem tanították, azonban az alkalmazott műfajok közül a riport- és eseményfotózás volt a legszimpatikusabb számomra. Mindig konkrét témákkal szerettem foglalkozni, soha nem hajlottam az artisztikus vonal felé.

fotó: Kaszás Tamás

fotó: Kaszás Tamás

Amikor csak magadnak fotózol, és nem feladatot teljesítesz, mit örökítesz meg a legszívesebben?

Kaszás T.: Most úgy érzem, hogy szeretnék visszarázódni és újra természetet fotózni. Amit jelenleg saját projektnek tekintek az a diplomamunkám, ebből kifolyólag szeretnék még több fotóriportot készíteni. Persze ezt nehéz előre beütemezni, hiszen a napi munka sok időmet elveszi, de mindig a fejemben motoszkálnak ezek a feladatok. A jövőben hosszabb riportokat szeretnék készíteni, hiszen most rengeteg olyan megbízásom van, ahol húsz percem van lefotózni valamit, és már megyek is a következő helyszínre. Leginkább olyan projekteket szeretnék csinálni, ahol hónapokon át lehet követni egy témát. Ilyenkor képes vagyok az adott téma minden mélységét megfigyelni, és esetenként teljesen máshogy látom a dolgokat a végére.

fotó: Kaszás Tamás

fotó: Kaszás Tamás

Milyen felszereléssel dolgozol általában?

Kaszás T.: Számomra a fotózás egyik legfontosabb része a felszerelés. Persze sokan azt mondják, hogy teljesen mindegy, hogy milyen felszereléssel dolgozol, ha megvan a sajátos látásmódod. Ez valamennyire igaz is, hiszen van, aki egy gyengébb felszereléssel is képes jól működő képeket komponálni. Azonban számos olyan helyzet adódhat, amit nem tudsz jól kivitelezni, ha nincs naprakész technika a kezedben. Ez főleg a fotóriporterekre igaz, hiszen ha kint vagy a sötétben, ahol egy mozgó témát kell megörökítened, akkor nem mindegy, hogy mivel dolgozol. Én technikai embernek tartom magam, és törekszem arra, hogy minden tökéletes legyen a felszerelésemmel kapcsolatban. Rengeteg pénz kell ehhez, de a lehetőségeimhez mérten próbálok naprakész maradni. Szerencsére pont az egyetem időszaka alatt sikerült összeszednem egy olyan felszerelést, amivel már nagyjából mindent meg lehet csinálni. Természetesen ezzel kapcsolatban határ a csillagos ég, így mindig van valami újdonság, amit érdemes beszerezni.

Terepen vagy műtermi környezetben szeretsz a leginkább dolgozni?

Kaszás T.: Sohasem szerettem műteremben dolgozni, túlságosan zárt térnek tartom. Számomra sokkal több izgalmat nyújt, ha a szabadban dolgozhatok. Ezt nyilván a természetfotós múltamból hoztam magammal, hiszen ott sem a fényeket, sem a megfigyelt madár mozgását nem tudtam előre befolyásolni. Ugyanez történik egy fotóriportnál is. Sok szerencse kell ahhoz, hogy a fények a megfelelő szögből érkezzenek, és itt is kiszámíthatatlan, hogy a fotózott alanya miként változtatja a mozgását. Egy csomó olyan tényezőtől függsz, amit egy műteremben teljesen személyre szabhatsz. Ez egy nagyon érdekes műfaj, ahol rengeteg minden kivitelezhető, azonban a vegytiszta környezet rám soha nem hatott inspiratívan.

fotó: Kaszás Tamás

Hogy készülsz egy megbízásos fotózásra?

Kaszás T.: Általában újságíróval dolgozom együtt, így ő nagyjából elmondja, hogy mire számíthatok. Ilyenkor teljesen szabad kezet kapok, magam döntöm el, hogy mit fotózok. Ezért számomra a helyszín számít a leginkább, hiszen ha jártam már ott ismerem a tér pozitív adottságait. Ilyenkor azonnal elkezdem a fejemben felvázolni, hogy milyen képeket szeretnék csinálni, és melyik lenne a legmegfelelőbb szög a fények szempontjából.

Milyen a szerkesztőségi környezet?

Kaszás T.: Nagyon szeretem, főleg azért is, mert újságírók között mozoghatok. Inspiratív közeg, hiszen mindenki másképp látja a dolgokat, és más témákkal foglalkozik. Ilyenkor számos olyan beszélgetés alakul ki, ami fontos hétköznapi kérdésekre reflektál, amik sokszor olyan témák, melyeket érdemes alaposabban feldolgozni. Egyébként a fotóriporterség egyik nagy előnye pontosan az, hogy olyan helyzeteket és személyeket fotózhatunk, amit egyébként nem tehetnénk meg.

fotó: Kaszás Tamás

Ha már itt tartunk, érdekelne, hogy milyen érzés volt Juliette Binoche-t fotózni…

Kaszás T.: Nagyon jó élmény volt, hiszen nem mindennap találkozik az ember ilyen hírességekkel. Ezért is szeretem a miskolci Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivált, ahol már nyolcadik éve dolgozom. Természetesen munka közben nem személyesen a színésznővel beszélgettem, hanem a menedzserével, aki eléggé keménykezű volt, így ő szabta meg, hogy mikor és mennyit fotózhatunk. Ez éles helyzet volt, hiszen bejött a terembe, ahol rajtam kívül ott van még vagy húsz fotós, akik ugyanúgy mindent megadtak volna azért, hogy az övék legyen a legjobb kép. Ilyenkor mindig zavar van, mindenki ideges és jól szeretne teljesíteni. Én személy szerint jobban szeretem, ha van egy picike időm felkészülni, de a riporterség része, hogy állandóan pörögni kell, és olykor harcolni a legjobb fotóért.

fotó: Kaszás Tamás

fotó: Kaszás Tamás

Eddigi pályád során melyik munkádat tartod a legkiemelkedőbbnek?

Kaszás T.: Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert rettentő szigorú vagyok magammal és a képeimmel kapcsolatban. Amikor visszanézem a munkáimat, nem mindig vagyok feltétlenül elégedett, és utólag azt gondolom, hogy lehetett volna jobb is. Ez azért inspiráló, mert így legközelebb majd máshogy állok egy feladathoz. Természetesen ettől függetlenül akad olyan, amit szeretek, és ezek általában mindig azok a képeim, amikkel sok időt foglalkoztam. Ha egy riport témájával kapcsolatban sikerült a vizsgált alanyhoz a szokásosnál is közelebb kerülnöm, akkor elértem azt az állapotot, amit szerettem volna. A természetfotóim között is akad pár, amit nagyon szeretek, hiszen azokkal is nagyon sok időt töltöttem el.

Milyen élményeket szereztél az Art Marketen, ahol kiállították a munkádat?

Kaszás T.: Ez egy szoros és megtisztelő válogatás eredménye volt, hiszen a kurátorok a lediplomázott emberek munkáiból állították össze az anyagot. Sokat voltam a helyszínen, hiszen nagyon jó érzés volt személyesen megfigyelni a látogatók reakcióit. Nagyon sokan például lefotózták, és azóta is izgat, hogy mi lett a képek sorsa, esetleg kinek küldték tovább vagy milyen felületeken osztották meg. Jóleső érzés, hogy ilyen sokan megtekintették, hiszen fotóriporttal még soha nem települtem ki falra. Az egész hangulat is különleges volt, ahogy álltam a háttérben és közben senki sem sejtette, hogy éppen az én képemet nézegeti.

fotó: Kaszás Tamás

fotó: Kaszás Tamás

A METU öregdiákjaként van valamilyen kedves emléked a múltból?

Kaszás T.: Az intézménnyel kapcsolatos legelső emlékem egy vicces történet. Szerintem ez egyébként mindenkivel megtörtént, aki valaha bejött az iskola ‘A’ épületébe, és felfelé vette az irányt a lépcsőn. Amikor a legelső alkalommal megérkeztem a felvételi portfólióval és elindultam az említett lépcsőn, sikerült egy hatalmasat esnem. Az a lépcsősor legendás, köztudomású, hogy az egyik foka valamiért jóval magasabb, mint a többi. Később megszokja az ember, ezért a lépcsőn annál a foknál reflexből nagyobbat lép, de akkor teljesen váratlanul ért. Nagyon szerettem az itt eltöltött diákéveket, és úgy gondolom, hogy az iskola erősségét a tanárok képezik. A jelenlegi munkahelyem részben ennek köszönhető, hiszen az Indexhez is úgy kerültem, hogy Barakonyi Szabolcs tanár úr itt tanított, majd náluk gyakornokoskodtam, végül visszahívtak a cégcsoportba. Hálás vagyok, hiszen már most nagyon sok olyan szakmabeli embert ismerek, akikkel egyébként nem találkoztam volna.

Motesiczky Borbála, Barkóczi Janka

 

fotó: Kaszás Tamás

One thought on “,,Szigorú vagyok magammal”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.