“Amikor könyvet írok, fejben már kiállítást rendezek”

Slézia József és Uhl Gabriella szakvezetőkkel beszélgettünk a designelmélet és a művészetmenedzsment új útjairól, az oktatásukban rejlő lehetőségekről és a szakma különféle szerepeiről.

Számos esemény befolyásolhatja az ember életútját. Mi az Önök személyes története? Hogyan kerültek erre a pályára és miből táplálkozik a szakma iránti lelkesedésük?

Uhl Gabriella: A pályámon tulajdonképpen a bölcsészettől jutottam el a bölcsészetig. Először az ELTE magyar-történelem szakát végeztem el, majd később irodalomtörténészként doktoráltam, és ezzel is indult a karrierem. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében dolgoztam kutatóként. Az embernek néha akadnak mélypontjai, amikor úgy érzi, hogy a bölcsészetből talán egy picit elég, és inkább valami egzakt tudományra lenne szüksége. Így jutottam el a közgazdaságtanhoz, amit az akkori Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus) tanultam. Ezt követően művészettörténetet kezdtem hallgatni, tehát már 30 éves voltam, amikor ebbe az irányba indultam. A művészettörténeti pálya igazából családi indíttatásban gyökerezett, hiszen El Kazovszkij a férjem jó barátja volt. Ezzel egyik bölcsészetből a másikba csöppentem, azaz az irodalomból a képzőművészetbe. Ez a közeg annyira vonzott, hogy a saját magam, valamint a családom és a körünkbe tartozó művészek biztatására komolyan belevágtam a művészettörténeti tanulmányokba. Később már nem az irodalmi pályára tértem vissza, hanem az Ernst Múzeumban kezdtem kurátorként dolgozni, így kerültem a kortárs művészet területére. Ettől az időtől kezdve a pályán vagyok, és úgy gondolom, hogy – a kurátorság felől nézve – nagyon jó, hogy az előtanulmányaimnak köszönhetően nagyon könnyen írok, olvasok és javítok szövegeket.

fotó: Kaszás Tamás

Slézia József: Az ELTE művészettörténet-filozófia szakán végeztem, majd egy rövid kitérő után az akkori Magyar Iparművészeti Főiskolára kerültem, ahol egy frissen induló szakelméleti kutatócsoport tagja lettem. Az itt eltöltött idő alatt a Művészettörténeti Tanszéken doktoráltam designelméletből. A doktorit követően az akkor induló Atrium folyóirat egyik szerzője voltam, ám emellett több magazinnak is dolgoztam, tehát alapvetően szakíróként tevékenykedtem. Majd ezt követően a Bútor Vállalkozók Országos Szövetségével közösen indítottunk egy bútoros szaklapot Bútortrend Magazin címen, aminek a főszerkesztője lettem. Ebben az időszakban a publikálás mellett párhuzamosan oktattam a Magyar Iparművészeti Egyetemen. Az oktatás és az írás mellett persze számos hazai designvállalkozást láttam el szakmai tanácsokkal, emellett több nagy design kiállítást is rendeztem. A Lakástrend művészeti vezetőjeként az első két kiállítást én csináltam az Iparművészeti Múzeumban, azt követően pedig a Műcsarnokban. Elég sokrétű volt a szakmai tevékenységem, majd a Budapesti Metropolitan Egyetem (akkor még BKF) megkeresésére kerültem az intézménybe főállású oktatóként. A kisdoktorimat designelméletből szereztem, azonban később a soproni Cziráki József Doktori Iskolában a design műszaki és technológiai helyzete került az érdeklődésem előterébe. Ez rettentő izgalmas volt számomra, hiszen a design területének teljesen új típusú megközelítésével találkoztam. Két évvel ezelőtt a MOME-n habilitált doktori fokozatot szereztem, ahol a kortárs nemzetközi design aktuális irányait vizsgáltam.

Hogy lehet összeegyeztetni a különböző szakmai szerepköröket, milyen határvonalakra van szükség?

Uhl G.: Nincs szükség a szétválasztásra, sőt, én nem is tudom megtenni ezt. Nyilvánvalóan vannak olyan szférák, ahová az ember nem engedi be a munkát, azonban én csak úgy tudom a foglalkozásomat űzni,  ha az az egész életemet kitölti. Egyébként a családom is beleszokott, és most már a gyermekeim és jönnek velem kiállítást rendezni. Ez ugyanígy működik a tanítással kapcsolatban, hiszen azt csakis szívvel-lélekkel lehet csinálni, emberként teljesen jelen kell lenni. Számomra kizárólag úgy működnek a dolgok, hogy teljes gőzzel csinálom azt, ami éppen adódik.

Fotó: Kaszás Tamás

Slézia J.: Számomra sem jelentett soha különösebb problémát a szerepek összeegyeztetése. Természetesen akadt olyan, amikor este tízig is eltartott egy kiállítás rendezése, vagy éjszakáztunk lapzárta előtt, amikor időre kellett leadni a dolgokat. Ezért is szükséges racionalizálni az ember napirendjét, és odafigyelni arra, hogy jól be tudja osztani azt. Tapasztalás útján ez kivitelezhető, így idővel helyére kerülnek a dolgok. Természetesen ezek a tevékenységek egymást erősítik, így amikor kiállítást rendezek tulajdonképpen már félig-meddig cikket is írok, amikor könyvet írok, a fejben már kiállítást rendezek és oktatok is egyszerre, hiszen közben felkészülök az órára. Az oktatásban mindig frissíteni kell a tudást, fontos naprakésznek lenni, főleg az olyan típusú órákkal kapcsolatban, ahol a kortárs design és a kortárs művészet kap szerepet. Ez a szakma nem valamiféle lezárt tudomány, állandó mozgásban van, így muszáj odafigyelni az aktuális eseményekre, amiket aztán be kell építeni az órai anyagba. A tudás maximumát kell átadnunk a hallgatók számára, ez pedig csak úgy lehetséges, ha gyorsan reagálunk a szakma történéseire.

fotó: Kaszás Tamás

Mire helyezi a designelméleti és a designmenedzsmenti képzés leginkább a hangsúlyt? Milyen részekre tagolódik az elmélet és gyakorlat az oktatásban?

Slézia J.: Mindkét szaknál nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati oktatásra, ami a profilunk erőssége. Az óraszerkezetben az elméleti és a gyakorlati órák száma kiegyensúlyozott. Fontos, hogy az egyik se menjen a másik rovására, és hogy a hallgató olyan komplex tudásra tegyen szert, amit a későbbiekben jól tud majd alkalmazni. Különösen érzékennyé válik majd ez a dolog a jövőben, hiszen 2017-től designkultúra szakként működik tovább a jelenleg design- és művészetelmélet nevet viselő alapképzés. A designelmélet szaknál az elméleti oktatás is nagyon fontos, hiszen meggyőződésem, hogy a megfelelő teoretikus tudás rendkívül fontos a gyakorlati munka során. Ezen a területen komoly elméleti munka folyik, ami nem a légüres térben mozog. Fontos megértenünk, hogy a szakma műveléséhez a gyakorlat mellett elengedhetetlen a megalapozott háttértudás. A designelmélet szaknál pontosan az a lényeg, hogy olyan típusú hallgatókat képezzünk, akik nyitottak lesznek mind a két irányban. Arra törekszünk, hogy a tárgykultúra, a környezetkultúra és a vizuális kultúra együttesét és annak összefüggéseit is megértsék a hallgatók. Emellett olyan tudást kell átadnunk a diákok számára, ami közelebb viszi őket a szakma tényleges műveléséhez, valamint, hogy képesek legyenek együttműködni a kortárs design közeggel és annak résztvevőivel.

Uhl G.:  A mesterképzés pedig már a design- és művészetmenedzsmentről is szól, így itt tovább kell lépni eggyel, és a konkrét projekt-menedzsment szakmát kell megtanítani. Az óráimon igyekszem minél több helyre elvinni a diákokat, ahol a saját szemükkel tapasztalhatják a történéseket. Ha megnézünk egy kiállítást, akkor azt nem csak egy látogató szemével tesszük, hanem megvizsgáljuk azt is, hogy hogyan is működik belülről. Fontos, hogy jó és rossz példákat is lássunk, mert nem csak a jó példa lehet építő jellegű. Ha valami nem volt működőképes, annál pontosan azt tudjuk megvizsgálni, hogy mi volt annak az oka, és min kellene javítani. A gyakorlat nem csak azt jelenti, hogy megnézünk egyes dolgokat, hanem, hogy ténylegesen csináljuk is. Így még jobban megtanulják a hallgatók, hogyan lehet időben, térben és anyagilag is felosztani egy-egy szakmai feladatot. Az oktatásban megjelennek pénzügyi és vezetéselméleti órák is, amikkel kapcsolatban szakvezetőként arra törekszem, hogy a jövőben még inkább gyakorlatorientáltak legyenek, és valóban éles helyzeteket produkáljanak.

fotó: Kaszás Tamás

2014-ben köszönt le az első végzős designelméleti osztály, idén pedig az első designmenedzsment mesterképzés évfolyam hallgatói. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a szakokat illetően?

Slézia J.: Nagyon fontos, hogy az alapszak kimenete sokféle irányba nyitott legyen. Egyrészt olyan típusú képzést adjunk, ami bizonyos értelemben önmagában is elég a szakma műveléséhez, a hallgató elhelyezkedhessen vele különböző design- és művészeti vállalkozásoknál, magazinoknál, vagy a média különféle területein. Ám mégis egy alapképzésről van szó, ami felkészítést nyújt egy mesterszak későbbi elvégzésére. Fontosnak tartom, hogy ne legyen nagyon szűk a keresztmetszet, ezért meg kell adni a lehetőséget a hallgatóknak, hogy választhassanak, és minél több irányba folytathassák a tanulmányaikat. A szak jellegéből és szerkezetéből adódóan mód van arra, hogy a bölcsészeti tanulmányoktól a menedzsmenten át, egészen a közgazdaságtan irányába is haladhassanak. Mindig felhívom a figyelmet például arra, hogy ezeken a szakokon különösen fontos az idegen nyelvek ismerete, hogy továbbléphessenek a hallgatók, és itthon vagy akár külföldön nemzetközi közegben folytassák. A képzés kiemelten arra készít fel, hogyan lehet nagyobb kulturális összefüggés-rendszerben gondolkodni, amihez persze ismerni kell a hazai design szcénát is. Fontos, hogy a diák képes legyen kilépni a nemzetközi színtérre, ezért minden évben szakmai utakat szervezünk az alap- és mesterképzéses hallgatóknak, ahol a saját szemükkel tapasztalhatják meg, hogy mennyire összetett, gazdag és fejlett terület ez a szakma. Tavaly Milánóban jártunk, ahol a milánói bútorkiállítást néztük meg, idén pedig a Vitra Bútorgyár kampuszára és Münchenbe látogattunk.

Uhl G.: Kutatóként fontosnak tartom, hogy itt az egyetemen, ahol rengeteg művész szakos hallgató is van, a mi diákjaink képesek legyenek együttműködni, azaz a művésszel közösen gondolkodni a művészetről. Egy designmenedzsernek arra is alkalmasnak kell lennie, hogy magas szinten képviseljen egy adott alkotót. Mind a két terület fontos tehát, az elméleti tudás és a gyakorlat elmélyítése egyszerre, hiszen mindinkább jellemző, hogy a globális művészeti szcéna egyrészt összeolvad, másrészt szerepeket cserél és felváltja egymást. Az olyan oda-vissza játék nélkül, amiben a menedzser is ír az elméletről és a teoretikus is tud menedzselni, nem lehet a pályán megmaradni. Enélkül nem léphetünk ki a globális piacra, ahol minden arról szól, hogy hogyan segítsük az útján a művészt.

Motesiczky Borbála, Barkóczi Janka

 

fotó: Kaszás Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.